Longford Irish Pub and Restaurant

Az amerikai eredetű hagyományt az anyák napját, mi idén egy ír kocsmában ünnepeltük meg. Ettünk ittünk az egészségükre. Trendinek álcázott helyen a Fehérhajó utcában pozícionált Longford Irish Pub and Restaurant vendéglátóipari objektumban. Barátságos, meleg és hívogató benyomást keltett.

Rajtunk kívül még 2-3 vendég foglalt helyet az asztaloknál a hűs tavaszi estén ez viszont cseppet sem zavart minket abban, hogy az „openair” asztalnál ücsörögjünk. Kicsit kényelmetlen bútorokon legalábbis ahol mi ültünk. Mivel alig voltak, így számomra a mainapig érthetetlen miért kaptunk ketten egy étlapot. Talán a gazdasági világválság kihatott az étlapok számára is és már nem jut fejenként egy étlap? Mindegy rendeltünk. Két pohár sör, füstölt lazacos cézársaláta és csirkehusos, pesztós penne.

Az étlapon található 6 féle, fajta sör közül talán ha volt kettő. Ez egy ír pub-ban azért elég gyenge. A pincérek viselkedése egy kicsit mint a Murphy-törvényben: amit el lehetett rontani, azt kevés kivétellel elrontották. A cézársaláta vitán felül lenyűgöző. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata

Annál sajnálatosabb, hogy ilyen szerencsétlen körülmények között jut el a vendéghez. Az étterem szakácsai jobb pincéreket érdemelnének maguknak.

P'art Café - Váci út

A kávéház saját weboldallal nem rendelkezik. L A keresőbe beírva a találatot megnyitva az első mondat letaglózott.

„Pezsgő kávéházi élettel megáldott kávézó a Váci úton. Menük, fagylaltkelyhek, saját csésze, élőzenés bulik és figyelmes felszolgálók a Dózsa György út közelében.”

Aham, majdnem. Na, de kezdjük az elején….

Csütörtök este, egyetlen közös szabad esténk, meg amúgy is néha pitába mindennel, menjünk el valahova meló után. A sarki kávézóba vagy beférünk, vagy nem, régebben már voltunk ott, jó emlékeink vannak. Aztán ennyi, mert sajna csalódni kellett, azzal kezdődött az egész, hogy kicsit sem voltak velünk kedvesek, ráadásul annak ellenére, hogy légkondis hely, tömény kajaszag volt - volt ezzel szemben egy pincérnő aki a konyhába bevonulva még az ajtót is magára csukta.

Persze lassan már az is jó pontnak számít, hogy egyáltalán van légkondi, ellentétben szinte az összes többi hellyel. Pedig, a személyzeten kívül itt volt vendég szépen, úgyhogy kezdem végkép nem érteni ezt a hozzáállást, bár elfogadni akkor sem tudom, hogy a magyar vendéglátósok fejében még mindig az van, hogy csütörtök (hétköznap) este mindenki rohan haza és a kanapén tespedve bambul a tévére.

A rendelt forró csoki valóban forró volt és majdnem olyan amilyen egy forró csokinak lennie kell. J

Mondhatnám, hogy az egész hely annyira magyar, de tudom, hogy sokan nekem fognak ezért esni, pedig nem negatív töltettel mondom. Egyszerűen kezdem megérteni, hogy vannak nemzetek, például a spanyolok meg az olaszok, akik tudják mi az hogy vendéglátás, és vannak, akik nem. Az is valami, hogy próbálkoznak, de megint nincs benne se érdeklődés, se lelkesedés, van még mit tanulni…

Pandzsáb Tandoori Étterem-Újlipótváros

Kicsit fájó számomra, hogy pont akkor kapok meghívást egy indiai étterembe, amikor nem kis borzalmak zajlanak az országukban. Előző éjjel a CNN élő közvetítést adott a Tádzs Mahal szálloda elleni rohamról, ami kellő képpen fel is zaklatott, nem aludtam “se sokat, se keveset”. Mindezt megpróbáltam elfelejteni és élvezni a társaságot, és nem utolsó sorban az ízorgiát.

Számomra a világ egyik legizgalmasabb konyhája az indiai. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen konyha, ahol ennyi fűszert, gyümölcsöt használnának fel. Az európai ember számára talán ezért is „különleges”, mert néha olyat pakolnak elé, amiről az életében nem hallott. Ha az ember elsőre jár egy étteremben, próbál információt gyűjteni. Erre napjainkban az internet talán a legalkalmasabb. Sajnos a weboldaluk nincsen.

Az étteremhez kisebb akadályversennyel tudunk eljutni, a Vígszínház melletti Pannónia utcába. Apró helyiségbe lépünk be, nem is túl barátságos, nem is túl barátságtalan, a pincér néni halkan, előzékenyen üdvözöl. Már várnak minket, így nem kell asztalt választanunk, de hely az lenne bőven. Letelepedünk, majd megindul az ételválasztási projekt. A többiek, mivel már jártak az étteremben -jómagam még elsőre-, kedvesen segítenek a választásban. Nincs bajom a cirádás betütípusokkal, de ez elég nehezen olvasható étlap volt és hiányoztak a forró teák, ami egy indiai étteremben baromira meglepne, ha nem lenne, viszont legalább lefordították 1 idegen nyelvre.  A Namkin lassi-ról köztudott, hogy sós joghurtital, de talán nem ennyire, mert ez már szinte ihatatlanul sós volt. A pincér hölgy türelmes és segítőkész volt az ételválasztás alatt. Az indiai, sőt az összes keleti konyhában egy valamit nem szeretek…a mazsolát. Bánatomra Ők előszeretettel használják. Problémát azonban nem jelentett, mert az ételeket úgy készítik el, ahogy a kedves vendég szeretné, szóval az étlap itt valójában csak útmutató, kedvcsináló.

Látványosra készítették el a rendelt fogásokat a felszolgált tányéron, így egy elégedett mosoly kúszott végig az arcomon, hogy mégiscsak jót rendeltem. Megfelelő időn belül, bár igazából nem néztem a stoppert. Az rizs sajnos nem volt a kellő hőfokon, szeretem, ha gőzölög az étel, amikor kihozzák. Valóban nem volt benne mazsola J, viszont pótolták finom kandírozott gyümölcsökkel. Borbálának sikerült egy egészben az ételben megfőtt szerecsendióra ráharapni, hogy az Ő arcán mi kúszott végig az leírhatatlan.

Nos, lehetne éppen magasztosabb képet is adni, ennyi csupán szerény dolgozatunk szerény tanulsága.

Bohémia Étterem és Söröző-Terézváros

Előre kell bocsátani, hogy éttermet tesztelni nem illik Torkos Csütörtökön, áldás és átok egyszerre ez a vendéglőknek. A vendéglők zsúfolásig telnek, a vendéglősök minden talpalatnyi helyet asztalokkal töltenek meg, így növelve a kapacitást a többszöri turnusváltás vonzó ígéretében. Péntek már nem volt kiemelt napja az évnek,talán jobb is, hogy ekkor mentünk.

A Bohémia Étterem és Söröző már a honlapjával is hangsúlyozza a komolyság, szolidság, melegség és odaadás összhangját. Ez mind szép és magasztos, de vajon mi rejlik a külalak mögött? Milyen a kiszolgálás, az étlap, az ételek, a szakács kreativitása és nem utolsó sorban az alapanyagok?

Lépjünk beljebb, hogy kiderítsük.

A prágai sörözők hangulatát idéző Bohémiában sem volt ez másképp. Helyhez jutni csak előzetes foglalással lehet, de mivel mindenki jól lakott a torkos csütörtökön, ezért pénteken már elég üres volt az étterem. Mintha egy saját éttermünk lenne. :) Bár ha saját lenne biztos nem tennék a plafonra híres festők festményeinek a „poszterét”, pláne nem azért, hogy a légkondicionálót takarja.

Az étterem weboldalán található étlap valós, vagyis szűk ételkínálattal rendelkezik, az ételeknél picit csalóka fantázianevekkel. Pedig ez az étterem már csak a környezete miatt is megérdemelne tartalmasabb és terjedelmesebb étlapot. A konyha tartja is a ritmust, semmire sem kell sokat várni, de az ételek színvonala hullámzó. A sajttorta sajnos kissé tompa, mert nem sajttorta, hanem egyszerű rántottsajt krumplipürével. Lehet, hogy ha nem élére állítva teszik a tányérra a sajtokat, hanem valahogy rétegesen, akkor talán rá lehetne fogni, hogy sajttorta.

Fűszeres bundában sült sajtos csirkemell érkezik friss kevert salátával, kifejezetten okos fogás, jól elkészítve. Ami már abból is látszik, hogy ugyan nem pillanatok alatt, de módszeres komótossággal eltűntetem az összes húst a tányérról, ez nagy szó, lévén egyáltalán nem vagyok az a „húst hússal” típus, sőt. De az omlós csirke, az ízletes panír és a könnyű saláta valahogy eteti magát – utóbbi elbírt volna egy kevés fűszert, olivaolajat, netán egy kis dresszinget… akkor valóban mennyei lett volna ez a fogás.

A vendég és a vendéglátó közös vágya az, hogy az étkezés magasztos élményekkel záruljon. A desszertválaszték sajnos nem az étkezésünk fénypontja volt, mert hogy nem rendeltünk. Mindössze csak kétféle desszert szerepel az étlapon Csokoládé mousse erdei gyümölcsraguval és császármorzsa baracklekvárral. A mousse valójában nem más, mint puding, persze ettől még lehet rendkívül finoman elkészíteni, akár csak a császármorzsát, de ettől az étteremtől én lényegesen több desszertválasztékot vártam.

Mindezek ellenére bárkinek csak ajánlani tudnám az éttermet!

Balatongrill Vendéglő - Siófok



Hosszú keresgélés után találunk egy nyitva lévő éttermet Siófokon. Értem én, hogy október van és vége a turista szezonnak…na, de naaa… Nem is emlékszem, hogy mikor ültem októberben egy étterem nyitott teraszán, pláne egy sima pulcsiban.

 

Az antre jó, kellemes, nyugalmat árasztó hely és nincs tömeg (mert vége a turista szezonnak J). Asztalt magunk választunk,(mert pincér sehol) és ahogy leülünk rögtön meg is érkezik a pincér. Az étlap böngészése előtt italt rendelünk. Az étlap elsőre meglepetést okoz, bőséges és választékos. Gondolnak az apró népre is és ráadásul a gyerekmenüt mókás nevekkel teszik vonzóvá a gyerekeknek.

Rántott camamber sült krumplival és pesto-s csirke, marlenka, Cola, búzasör. Enyém a cola, mert még vagy 150 kilométer van előttem 170 km/órával. J. És az ittas vezetéssel már nem tetézném a gyorshajtást. A pincér a marlenka rendelésénél rákérdez, hogy biztos akarom e, mert elég nagy adagokat adnak és lehet, a süti már nem fér belém.  A camamber friss, meleg, ízre semmi extra, de azért elfogy.

Az italt viszonylag hamar megkaptuk, ám az ételre minimum 30 percet vártunk úgy, hogy az étterem inkább üres volt, mint félig.

A konyha személyzete valószínűleg a csirkét hajszolta a kies hátsó udvarban, amikor viszont megfogták, akkor már érezték, hogy túlszaladtak az idővel picit, ezért a pestóba burkolás mondhatni elmaradt. A jószág ízletes volt még így, a nyomokban felfedezhető pesto ellenére is, a saláta friss volt, harmonikusan egészítette ki a hús íz-világát. 

A kiszolgálás hiányosságai ellenére is - melyek inkább bájos, kezdő hibáknak tűnnek, és nem érdektelenségnek - a hely esélyes a top tenbe bekerülni.

Egy este a Red Caféban – Valami elmúlt Pesten

Komolyan sajnálatos állapotként ért a felismerés, hogy már a Ráday utcában,sincs esélyünk a pezsgő kávéházi életre. Valami elmúlt Pesten! Pesti lakos lévén, hírtelen tervezett vacsora vált valóra, mikor egyszer, valamikor az ősz vége felé baráti invitálásának következményeként tudomásomra jutott , hogy a Vörös Oroszlán már nem fogad vendégeket a Ráday utcában. Ennek már pár hónapja, akkor még októbert írtunk … Réges-rég nyitotta meg kapuit trendinek álcázott közönsége előtt a Ráday utcában pozícionált Red Café vendéglátóipari objektum. Rajtunk kívül még 2-3 vendég foglalt helyet az asztaloknál a esős estén … ez viszont cseppet sem zavart minket, mivel a belvárosi üzletből átalakított, nagy belterű, világos kávézó kétségtelenül kellemes látványt nyújtott a „nagy, holdas, őszi éjszakában”. Barátságos, meleg és hívogató benyomást keltett.



A jámbornak tűnő, ámde határozott fellépésű felszolgáló szívélyesen konzultált velünk elképzeléseinkről, s nem szűkölködött instrukciók nyújtásában sem az általunk kiválasztott ételek tekintetében. Alig 5 perc elteltével a rendelés felvétele megtörtént.

A 2 fős társaság igénye a következőkben merült ki:

1. Francia hagymaleves sajtos krutonnal

2. Fűstölt lazac jégsaláta ágyon

Míg vártunk ételeinkre, a belső tér közepén elhelyezkedő asztalnál lévő angolul karattyóló magyar férfiemberre figyeltünk. Nem akartunk rá figyelni, de olyan hangosan karattyólt, hogy a Kálvin téri aluljáróban is Őt hallgatták. J

Szépen lassan megtelt a hely vendéggel és élettel is a kiszolgálás még ennak ellenére is kellően ütemezetten történt, így a standard várakozási időnek nagyjából megfelelő intervallumon belül ételeinkhez jutottunk.

Nem vagyok egy lázadó egyéniség (szüleim legnagyobb bánatára), így hát, mivel autómobilommal közelítettem meg a vendéglő területét, nem mertem egy pohár szekszárdi Cuveé-t kirendelni, s azt jóízűen elfogyasztani.

Remek párosítás a füstölt lazac, a jégsalátával és más zöldségekkel.

Minden étel gazdagon lett elkészítve, telt, zamatos. Benne a nyári zöldségek kavalkádja, mely abszolút élményként hatott fogyasztójára.

A lazac kicsit bizarr látványát hamar feledtette ízének különlegessége, melyet nem titkoltan a füstölés által nyerhette el.

Kényelmes tempóval tettük magunkévá a fent említett fogásokat, majd elgondolkodtunk a desszert rendelésének lehetőségén, melyet rövidre zártunk mert sajnos nagyon kevés deszert van az étlapon. Így nem ettünk.

Így vagy úgy, de kitűnően éreztük magunkat.

Az atmoszféra, a környék jellege azonban feltétlenül megér egy – akár romatikusnak tervezett – vacsorát. Lendületes, fiatalos, életteli.

Ha másról nem is, a gasztronómia szerelmesei már feltétlenül ismerhetik Pestnek ezt a részét a pár méterre egymás mellett lévő kávézókat és éttermeket. A környező építkezések, loft lakások, bárok, gasztro-boltok láttára nem félek azt a következtetést levonni, hogy hamarosan egy újabb kulináris desztináció elébe nézhetünk.

Öreghalász étterem-Újpest

A vendéglőben immár másodszorra jártam, de azóta sem változott semmi, bár most kritikus szemmel foglaltunk helyet az asztalnál. Az étteremkritika blogrész, viszont azért készült el, hogy felhívja a figyelmét az odalátogatóknak, természetesen nem csak a jó, hanem a rossz, nem kifejezettem „vendégbarát” dolgokra.

Lehetek kíméletlenül őszinte? Az, hogy jól éreztük magunkat ebben az étteremben azon az estén, korántsem az ételek minőségén vagy a kiszolgálás kedvességén múlott, pusztán azon, hogy… egyébként is szinte mindig és mindenhol jól tudjuk érezni magunkat, csak úgy önmagunktól is. De egy étterem a fentieken túl még akkor igazán jó, ha hozzá tud adni valamit a társasághoz, legyen szó ilyen kicsiny két fősről, mint a miénk, vagy nagyobbról.

Az étterem külseje és belseje igen egyedi vadul tükrözi a halász hangulatot, bár nem zavaróan.

Panelétterem, nagyjából így tudnám az Öreghalászt jellemezni, már amennyiben ez az az étterem – már ami a dizájnt és a hangulatot illeti - a már-már kisvárosias jellegű pesti kerületben, ahova 1960 óta lejárnak a környező házak lakói valami jóféle halászlére. Túl sok mindent nem is újíthattak rajta az elmúlt pár évtizedben.

Az ajtón, ha belépünk, egy hatalmas akvárium fogad minket tátogó halakkal, amíg az illetékes pincér meg nem érkezik. Kóbor vendégek (akár csak mi) is betérhetnek asztalfoglalás nélkül, de ne lepődjenek meg, ha nem kapnak szabad asztalt azonnal, éppen ezért a bárpultos helységben megvárhatják, hogy felszabaduljon egy asztal.

Az étlap egyszerű és többnyelvű. A design elég egyedi a leragasztgatott árakkal, pláne így, hogy a weboldalon még a régebbi (olcsóbb) árak vannak. Sajnos nem látszik benne az odaadás és a munka.

Elsőnek húsleves lúdgége-tésztával, forró volt bár engem arra emlékeztetett, amikor egy étteremben mindenféle levest egy alapléből készítenek, majd beledobálnak mindent, ez a leves is ilyen minőségű volt. A leves felszínére szárított petrezselymet szórtak és hamar kiderült, hogy nem a levesben főtt, hanem akkor repült rá. A leves elfogyott, tehát ehető volt.

A főételünk grillezett mozzarella sajt sült paprikával és rösztivel. Minden sajtnak megvan a maga ízvilága és jellegzetes állaga, és ezt többnyire akkor sem vesztik el, ha kirántjuk, vagy megsütjük. A rendelt mozzarella mindenét úgy elvesztette, hogy nem is mozzarella volt, mire hozzánk kiért. Sajnálatos, mert azért a pénzért amennyit elkértek érte, illett volna azt adni.

Az árak azonban hihetetlenül érzékenyen követik a kettőezren túli árfolyamot, sőt. Nem is értem. A grillezett mozzarella, vagyis mondjuk inkább úgy, grillezett trappista jellegű sajt rösztivel és két szelet paprikával 2200 Ft volt, ami ezen a helyen engem értetlen szemöldökfelhúzásra ingerelt, ennyiért az Andrássy út elején dizájnos-menő café-ban majdnem két adag vaslapon sült kecskesajtot kapok friss salátával. Nem nem, bőven nem azt mondom, hogy az ötödik kerület piros vonalán túli éttermek csak húzzák meg magukat, de e helyt nem volt meg az ár-érték arány.

A röszti jó állagú, finom, tökéletes, akárcsak a sült paprika. A fűszerezésről sajnos nem sokat lehet írni, mert nem volt, pedig megkívánt volna egy kis odafigyelést. Nem volt elég ízes. Nos, ez az étel is elfogyott, de ki lehetett volna belőle hozni többet. Sokkal többet!

Összességében: egy étterem akkor mondható kiválónak és ajánlottnak, ha az ott készített ételek alapanyagának frissessége, íze, minősége annyira jó, hogy képes egy vendég kitérőt tenni, hogy ott ehessen. Hááát ez az étterem tényleg csak egy kitérőt ér meg. Az étterem 1960 óta van nyitva a nagyközönségnek, a mondás szerint a jó bornak nem kell cégér, de sajnos ide végre el kellene egy cégér, de egy olyan főszakács is, aki nem visel „leggazdaságosabb szakács” álarcot. Ha picit többet foglalkoznának az ételek minőségével ebből az étteremből olyan jó étterem válhatna, amilyet a tulajdonosa el sem tud képzelni.

Viszont egy dolog, ami még megmaradt: rendelésünket a felszolgálónak, egy idősebb úrnak leadva azt a teljesen komolyan előadott kérdést kaptuk, hogy „Jójó, de mit fogunk enni?” Hogy szolid lenézés volt-e ebben vagy jótékony segítőkészség – hiszen ő tudja, hogy melyik étel mekkora adag vagy mennyire laktató – a mai napig nem tudom. Mindenesetre vicces volt. :)