Régi nagy kedvencem még azokból az időkből, amikor a nagyvilági élet illúziót hajkurászta a díszes belső borítás az akvárium a falban, a fehér zongora zongoristával, kimért pincér és sürgő-forgó kis kínai lány, aki mindenáron különféle ízletes teákkal akart leitatni.
A hely központi helyen található, még ha a címe meg is változott a történelem nagy viharában, de aktuális leszek :-p a Széll Kálmán tér mellett van az Erzsébet fasornál. Nem nehéz megtalálni. Ne menj be a Döncibe, sétálj tovább Norbi bezárt egészségparadicsomán túl és meg is érkezel.
Már nem kell előre foglalni mint anno, bár hétvégén az esti órákban még lehet’ ildomos. Kis lépcső, kis folyosó, fogadótér. Van rendes ruhatár, pincér az asztalhoz kísér. (az autentikus zenét nem mindig lehet megúszni, de ha igen az kész felüdülés, mert nem lehet minden nap zongoraszó az én lelkemben)
Az étlapon a választék pazar és még néhány olyan dolog is van, ami megmozgatja az ember fantáziáját. Érdemes komplett végigenni egy teljes kínálatot. Ez persze nem egy alkalmas dolog, de legalább ráérzünk hogy nem csak kifőzdékből áll a világ. Legutóbbi értesülésem szerint a szakács egy neves Kínai szálló főszakácsa volt. Hogy miért jött ide nem tudom, biztos megvan az oka. Lehet a tavaszi tekercs maxiként emlegetett töltött káposzta érdekelte :)
Minden fogás, amit ott ettem ízletes volt, érezni lehetett benne, hogy törekednek valamiféle autentikusságra ám próbálnak európaiasak maradni. De pont azon a határon mozognak mai jó. Nem billegnek, nem akarnak művészkedni. A pincérek nem nyaggatnak, a teát kitöltik (vagy csak én vagyok kivételezett) Egy bajom van, hogy valamiért a pálcika mintha összement volna. Mintha régebben hosszabb… de lehet csak én akartam valamibe belekötni. Vannak kis asztala, van normál és van nagy forgós középrésszel, ami elengedhetetlen, ha barátokkal megy az ember és nagy menü vadászatot akarnak rendezni. Van valami bája, amikor egy teli asztalt pörgetsz magad előtt és úgy vadászod le a neked kedves falatokat. Majd elfelejtettem a Kínai konyha leves választéka az nem csak a „cípősz szavanyú leveszbő’ ál’ „ ismernek ők mást is ;). A választékot nem sorolnám fel, de lehet tippelni… leárulom 20-nál több.
Továbbiakban nem ragoznám. Kell enni kacsát, rákot, halat és mindent, ami csak van és a gyomrunk bírja. Csalódás nem fogja érni az embert, de netán mégis rossz szájíze lenne a végén, akkor a desszert után kapott kis narancs és szirupos bor majd feledtet mindent és mosolyogva indít tovább utunkra.
