Balatongrill Vendéglő - Siófok



Hosszú keresgélés után találunk egy nyitva lévő éttermet Siófokon. Értem én, hogy október van és vége a turista szezonnak…na, de naaa… Nem is emlékszem, hogy mikor ültem októberben egy étterem nyitott teraszán, pláne egy sima pulcsiban.

 

Az antre jó, kellemes, nyugalmat árasztó hely és nincs tömeg (mert vége a turista szezonnak J). Asztalt magunk választunk,(mert pincér sehol) és ahogy leülünk rögtön meg is érkezik a pincér. Az étlap böngészése előtt italt rendelünk. Az étlap elsőre meglepetést okoz, bőséges és választékos. Gondolnak az apró népre is és ráadásul a gyerekmenüt mókás nevekkel teszik vonzóvá a gyerekeknek.

Rántott camamber sült krumplival és pesto-s csirke, marlenka, Cola, búzasör. Enyém a cola, mert még vagy 150 kilométer van előttem 170 km/órával. J. És az ittas vezetéssel már nem tetézném a gyorshajtást. A pincér a marlenka rendelésénél rákérdez, hogy biztos akarom e, mert elég nagy adagokat adnak és lehet, a süti már nem fér belém.  A camamber friss, meleg, ízre semmi extra, de azért elfogy.

Az italt viszonylag hamar megkaptuk, ám az ételre minimum 30 percet vártunk úgy, hogy az étterem inkább üres volt, mint félig.

A konyha személyzete valószínűleg a csirkét hajszolta a kies hátsó udvarban, amikor viszont megfogták, akkor már érezték, hogy túlszaladtak az idővel picit, ezért a pestóba burkolás mondhatni elmaradt. A jószág ízletes volt még így, a nyomokban felfedezhető pesto ellenére is, a saláta friss volt, harmonikusan egészítette ki a hús íz-világát. 

A kiszolgálás hiányosságai ellenére is - melyek inkább bájos, kezdő hibáknak tűnnek, és nem érdektelenségnek - a hely esélyes a top tenbe bekerülni.

Egy este a Red Caféban – Valami elmúlt Pesten

Komolyan sajnálatos állapotként ért a felismerés, hogy már a Ráday utcában,sincs esélyünk a pezsgő kávéházi életre. Valami elmúlt Pesten! Pesti lakos lévén, hírtelen tervezett vacsora vált valóra, mikor egyszer, valamikor az ősz vége felé baráti invitálásának következményeként tudomásomra jutott , hogy a Vörös Oroszlán már nem fogad vendégeket a Ráday utcában. Ennek már pár hónapja, akkor még októbert írtunk … Réges-rég nyitotta meg kapuit trendinek álcázott közönsége előtt a Ráday utcában pozícionált Red Café vendéglátóipari objektum. Rajtunk kívül még 2-3 vendég foglalt helyet az asztaloknál a esős estén … ez viszont cseppet sem zavart minket, mivel a belvárosi üzletből átalakított, nagy belterű, világos kávézó kétségtelenül kellemes látványt nyújtott a „nagy, holdas, őszi éjszakában”. Barátságos, meleg és hívogató benyomást keltett.



A jámbornak tűnő, ámde határozott fellépésű felszolgáló szívélyesen konzultált velünk elképzeléseinkről, s nem szűkölködött instrukciók nyújtásában sem az általunk kiválasztott ételek tekintetében. Alig 5 perc elteltével a rendelés felvétele megtörtént.

A 2 fős társaság igénye a következőkben merült ki:

1. Francia hagymaleves sajtos krutonnal

2. Fűstölt lazac jégsaláta ágyon

Míg vártunk ételeinkre, a belső tér közepén elhelyezkedő asztalnál lévő angolul karattyóló magyar férfiemberre figyeltünk. Nem akartunk rá figyelni, de olyan hangosan karattyólt, hogy a Kálvin téri aluljáróban is Őt hallgatták. J

Szépen lassan megtelt a hely vendéggel és élettel is a kiszolgálás még ennak ellenére is kellően ütemezetten történt, így a standard várakozási időnek nagyjából megfelelő intervallumon belül ételeinkhez jutottunk.

Nem vagyok egy lázadó egyéniség (szüleim legnagyobb bánatára), így hát, mivel autómobilommal közelítettem meg a vendéglő területét, nem mertem egy pohár szekszárdi Cuveé-t kirendelni, s azt jóízűen elfogyasztani.

Remek párosítás a füstölt lazac, a jégsalátával és más zöldségekkel.

Minden étel gazdagon lett elkészítve, telt, zamatos. Benne a nyári zöldségek kavalkádja, mely abszolút élményként hatott fogyasztójára.

A lazac kicsit bizarr látványát hamar feledtette ízének különlegessége, melyet nem titkoltan a füstölés által nyerhette el.

Kényelmes tempóval tettük magunkévá a fent említett fogásokat, majd elgondolkodtunk a desszert rendelésének lehetőségén, melyet rövidre zártunk mert sajnos nagyon kevés deszert van az étlapon. Így nem ettünk.

Így vagy úgy, de kitűnően éreztük magunkat.

Az atmoszféra, a környék jellege azonban feltétlenül megér egy – akár romatikusnak tervezett – vacsorát. Lendületes, fiatalos, életteli.

Ha másról nem is, a gasztronómia szerelmesei már feltétlenül ismerhetik Pestnek ezt a részét a pár méterre egymás mellett lévő kávézókat és éttermeket. A környező építkezések, loft lakások, bárok, gasztro-boltok láttára nem félek azt a következtetést levonni, hogy hamarosan egy újabb kulináris desztináció elébe nézhetünk.

Öreghalász étterem-Újpest

A vendéglőben immár másodszorra jártam, de azóta sem változott semmi, bár most kritikus szemmel foglaltunk helyet az asztalnál. Az étteremkritika blogrész, viszont azért készült el, hogy felhívja a figyelmét az odalátogatóknak, természetesen nem csak a jó, hanem a rossz, nem kifejezettem „vendégbarát” dolgokra.

Lehetek kíméletlenül őszinte? Az, hogy jól éreztük magunkat ebben az étteremben azon az estén, korántsem az ételek minőségén vagy a kiszolgálás kedvességén múlott, pusztán azon, hogy… egyébként is szinte mindig és mindenhol jól tudjuk érezni magunkat, csak úgy önmagunktól is. De egy étterem a fentieken túl még akkor igazán jó, ha hozzá tud adni valamit a társasághoz, legyen szó ilyen kicsiny két fősről, mint a miénk, vagy nagyobbról.

Az étterem külseje és belseje igen egyedi vadul tükrözi a halász hangulatot, bár nem zavaróan.

Panelétterem, nagyjából így tudnám az Öreghalászt jellemezni, már amennyiben ez az az étterem – már ami a dizájnt és a hangulatot illeti - a már-már kisvárosias jellegű pesti kerületben, ahova 1960 óta lejárnak a környező házak lakói valami jóféle halászlére. Túl sok mindent nem is újíthattak rajta az elmúlt pár évtizedben.

Az ajtón, ha belépünk, egy hatalmas akvárium fogad minket tátogó halakkal, amíg az illetékes pincér meg nem érkezik. Kóbor vendégek (akár csak mi) is betérhetnek asztalfoglalás nélkül, de ne lepődjenek meg, ha nem kapnak szabad asztalt azonnal, éppen ezért a bárpultos helységben megvárhatják, hogy felszabaduljon egy asztal.

Az étlap egyszerű és többnyelvű. A design elég egyedi a leragasztgatott árakkal, pláne így, hogy a weboldalon még a régebbi (olcsóbb) árak vannak. Sajnos nem látszik benne az odaadás és a munka.

Elsőnek húsleves lúdgége-tésztával, forró volt bár engem arra emlékeztetett, amikor egy étteremben mindenféle levest egy alapléből készítenek, majd beledobálnak mindent, ez a leves is ilyen minőségű volt. A leves felszínére szárított petrezselymet szórtak és hamar kiderült, hogy nem a levesben főtt, hanem akkor repült rá. A leves elfogyott, tehát ehető volt.

A főételünk grillezett mozzarella sajt sült paprikával és rösztivel. Minden sajtnak megvan a maga ízvilága és jellegzetes állaga, és ezt többnyire akkor sem vesztik el, ha kirántjuk, vagy megsütjük. A rendelt mozzarella mindenét úgy elvesztette, hogy nem is mozzarella volt, mire hozzánk kiért. Sajnálatos, mert azért a pénzért amennyit elkértek érte, illett volna azt adni.

Az árak azonban hihetetlenül érzékenyen követik a kettőezren túli árfolyamot, sőt. Nem is értem. A grillezett mozzarella, vagyis mondjuk inkább úgy, grillezett trappista jellegű sajt rösztivel és két szelet paprikával 2200 Ft volt, ami ezen a helyen engem értetlen szemöldökfelhúzásra ingerelt, ennyiért az Andrássy út elején dizájnos-menő café-ban majdnem két adag vaslapon sült kecskesajtot kapok friss salátával. Nem nem, bőven nem azt mondom, hogy az ötödik kerület piros vonalán túli éttermek csak húzzák meg magukat, de e helyt nem volt meg az ár-érték arány.

A röszti jó állagú, finom, tökéletes, akárcsak a sült paprika. A fűszerezésről sajnos nem sokat lehet írni, mert nem volt, pedig megkívánt volna egy kis odafigyelést. Nem volt elég ízes. Nos, ez az étel is elfogyott, de ki lehetett volna belőle hozni többet. Sokkal többet!

Összességében: egy étterem akkor mondható kiválónak és ajánlottnak, ha az ott készített ételek alapanyagának frissessége, íze, minősége annyira jó, hogy képes egy vendég kitérőt tenni, hogy ott ehessen. Hááát ez az étterem tényleg csak egy kitérőt ér meg. Az étterem 1960 óta van nyitva a nagyközönségnek, a mondás szerint a jó bornak nem kell cégér, de sajnos ide végre el kellene egy cégér, de egy olyan főszakács is, aki nem visel „leggazdaságosabb szakács” álarcot. Ha picit többet foglalkoznának az ételek minőségével ebből az étteremből olyan jó étterem válhatna, amilyet a tulajdonosa el sem tud képzelni.

Viszont egy dolog, ami még megmaradt: rendelésünket a felszolgálónak, egy idősebb úrnak leadva azt a teljesen komolyan előadott kérdést kaptuk, hogy „Jójó, de mit fogunk enni?” Hogy szolid lenézés volt-e ebben vagy jótékony segítőkészség – hiszen ő tudja, hogy melyik étel mekkora adag vagy mennyire laktató – a mai napig nem tudom. Mindenesetre vicces volt. :)