King Shoarma (Komárom)

Népies egyszerűséggel, hogy arrafelé emlegetik és ismerik ”A török”.

Nem nyitnék vitát az autentikusságáról, bár elég meggyőzőek a fogások, az ízek, a tálak, az illatok… (vigyázat függőséget okoz!!!)

Máris olthatatlan vágyam támadt, hogy autóba üljek és egy fél adag Shoarma gyros gombával, hagymával, sajttal, hasábburgonyával, párolt rizzsel költeménnyel örvendeztessem meg magam. Azért csak féllel, mert máshol ez egy egésznek számít, vagy még többnek :) Természetesen itt is magam után hagytam egy édesség kreációt, amit a gazdag desszert kínálatból alkottam.

Egyedül vétek beülni, több okból is.

1.      enni egyedül nem jó

2.      annyi kis szósz és öntet van, hogy nem árt konzíliumot tartani

3.      jó nézni a másik fejét, amikor megtalálja az igazán erős szószt :)

4.      nem unatkozol az úton hazáig

Kissé kusza ez az írás, mert miközben írom, okot keresek, hogy lemenjek és beüljek, elmerüljek az ízekben és élvezzem az illatokat.

Ok nincs. Konklúzió van.

Aki még nem volt itt, azt hiheti „ez meghibbant”, aki már beült ide és okosan áttanulmányozta az étlapot, függő lesz… nincs apelláta, nincs kibúvó.

Ja, hogy ez a hely nem Budapesten van? A hold sincs sajtból kérem :)

Nem kell űrhajó csak egy autó, vagy vonat és ha már ott vagyunk, nézzünk körbe a városban, megérdemli.

Pasta, pesto, pizza

A három P misztikus vonzása minket az Olíva Étteremben ért utol  immáron másodjára. Kulináris divatok gyakran változnak mifelénk, az olasz konyha azonban mindig a népszerűségi listák élén tanyázott. Ennek az étteremnek a titka az egyszerűség és otthonosság.

Tisztes nagyságú belső tér, a galérián is elfér vagy húsz ember, csinos piros kockás terítő az asztalokon, a hátsó falat szinte sormintaként borospalackok díszítik, a bejárat és a pult körül ellenben nyerskő alapozza a hangulatot.

Udvarias és gyors kiszolgálás, figyelmesség mindvégig, kezdve az érkező vendég előtti ajtónyitástól egészen a távozó vendég előtti ajtónyitásig. Egy hírtelen döntéstől vezérelve az emeleti részen foglaltunk helyet, ezért vacsorával egybekötött szaunában volt részünk.

Aztán megérkezett a Tagliatelle lazacos raguval ( szerecsendió, fokhagyma, tejszín, lazac ). A látvány az illat és az íz jó. Nagyon jó! Azonban egy újabb apróság, - csak, hogy ne dicsérjem annyit- az egész tál úszott a tejszínben, még fél deci és leves. Ennek ellenére meg vagyok elégedve!

Pizza és pizza között óriási különbségek vannak, kb. mindent el lehet adni pizza néven, ami kerek... Nekem nem az a kedvenc pizzám, amit itt sütnek, de sokkal-sokkal rosszabb pizzákat is ettem már.

Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek ezt az éttermet!



Kávézó a Török Szultánhoz

Időnként eltévedem. Mert a város nagy és rengeteg és talán kicsit bamba vagyok néha. Bambaságom miatt sikerült az ellenkező irányba menő trolibuszra felszállni. A röpke félórás városnézés után sikerült megérkeznem a kávézóba (Kávézó a Török Szultánhoz).    

Sajnos weboldaluk a mai napig nem készült el, pedig volt rá idejük 2008-óta. A kávézó még véletlenül sem török, sokkal inkább Rejtő, mint ahogy azt elsőre igencsak furcsának találtam.

Hely volt bőven, mert a pincér kislánnyal összesen 3-an voltunk. Mai napig sem értem miért, de egy bárszékes asztalt választottunk. 

Kellemes kis csendes, meghitt beszélgetős hely lenne sok teával és kávéval, bár ha jól emlékszem, akkor nem volt teljes a kínálat és épp azt kértük, ami nem volt, így maradtunk annál, amit a kis hölgy ajánlott.

A hely szűkösségéből adódik, hogy mindig szem előtt vagyunk és a pincérlány a nyakunkban pislog.

Kedves, csendes hely lenne, ha nem valamelyik kereskedelmi rádió, hanem és valami melegséget sugárzó marasztalós épphogy hallható zene szólna és nem kakasüllőn kéne ülni. A keleti kényelem nem a bárszék szinonimája nálam.

Hogy beülnék-e újfent? Lehet. Egymagam biztos nem, de társaságban, ha épp nem rohanunk és van időnk... majd meglátom. :)

/Lev/

Szálkahúzás a Fanyűvőben

Stressz, félelem, menekülés, tüske a szívben, kudarcérzés, önvádlás, rémálmok, kegyelem, vigasztalás, szeretet, felüdülés. Ezeken megyek most át. Tegnap este beszélgettünk. Kicsit csacsogtunk, nehéz hónapok voltak. Neki is és nekem is. Megszúrtam. Nem bíztam benne. Pedig igazat mond. Érzem. Tudom. Mégis. Csalódott. Bennem. Joggal. Megbízhatok benne. Tudom. Fránya tüske. Ki kell húzni. Csak sikerüljön kihúzni.

Melyik másik étterem lenne erre alkalmasabb, mint a Fanyűvő. Naaa, jó biztos lenne, de most ez volt a legközelebb.

Az étterem homlokzata valahogy a dzsungel és a betyárcsárda keveredése. Bent is megvolt a dzsungelcsárda stílus, de ehhez még társult egy kis kocsmahangulat is. Az étlapon is keverednek a világ ételei. Szerintem, ha inkább csak egy irányzatra koncentrálnának, jobb étterem lehetne.

A felszolgálás szinte hibátlan; ez alatt a vendégre való odafigyelést értem elsősorban. Az ételek frissen készültek, mégis időben értek az asztalra. Bár tény, hogy nem egy időben és ez két főnél szerintem hiba. Francia hagymaleves cipóban és milánói spagetti mozzarellával.

         Ha valami gyors, egyszerű, de mégis nagyon elegáns levesre vágyom, rendszerint ezt rendelem. Könnyű és cipóban tálalva igen laktató. Most sem okozott csalódást és a cipó is finom volt.

         Fa az van bőven, az asztalok, székek kényelmetlenek. Az egész étterem belső kialakítását a brutális fahasználat jellemzi. A pincébe vezető keskeny már-már járhatatlan falépcső (mi más?) meglepetésemre egy, az utcaszintnél lényegesen nagyobb térre vezet, ami valóban alkalmas nagyobb összejövetelek kényelmes megrendezésére.

         Összességében az étterem ár-érték arányban jó és elfogadható étteremnek találjuk.

Longford Irish Pub and Restaurant

Az amerikai eredetű hagyományt az anyák napját, mi idén egy ír kocsmában ünnepeltük meg. Ettünk ittünk az egészségükre. Trendinek álcázott helyen a Fehérhajó utcában pozícionált Longford Irish Pub and Restaurant vendéglátóipari objektumban. Barátságos, meleg és hívogató benyomást keltett.

Rajtunk kívül még 2-3 vendég foglalt helyet az asztaloknál a hűs tavaszi estén ez viszont cseppet sem zavart minket abban, hogy az „openair” asztalnál ücsörögjünk. Kicsit kényelmetlen bútorokon legalábbis ahol mi ültünk. Mivel alig voltak, így számomra a mainapig érthetetlen miért kaptunk ketten egy étlapot. Talán a gazdasági világválság kihatott az étlapok számára is és már nem jut fejenként egy étlap? Mindegy rendeltünk. Két pohár sör, füstölt lazacos cézársaláta és csirkehusos, pesztós penne.

Az étlapon található 6 féle, fajta sör közül talán ha volt kettő. Ez egy ír pub-ban azért elég gyenge. A pincérek viselkedése egy kicsit mint a Murphy-törvényben: amit el lehetett rontani, azt kevés kivétellel elrontották. A cézársaláta vitán felül lenyűgöző. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata

Annál sajnálatosabb, hogy ilyen szerencsétlen körülmények között jut el a vendéghez. Az étterem szakácsai jobb pincéreket érdemelnének maguknak.

P'art Café - Váci út

A kávéház saját weboldallal nem rendelkezik. L A keresőbe beírva a találatot megnyitva az első mondat letaglózott.

„Pezsgő kávéházi élettel megáldott kávézó a Váci úton. Menük, fagylaltkelyhek, saját csésze, élőzenés bulik és figyelmes felszolgálók a Dózsa György út közelében.”

Aham, majdnem. Na, de kezdjük az elején….

Csütörtök este, egyetlen közös szabad esténk, meg amúgy is néha pitába mindennel, menjünk el valahova meló után. A sarki kávézóba vagy beférünk, vagy nem, régebben már voltunk ott, jó emlékeink vannak. Aztán ennyi, mert sajna csalódni kellett, azzal kezdődött az egész, hogy kicsit sem voltak velünk kedvesek, ráadásul annak ellenére, hogy légkondis hely, tömény kajaszag volt - volt ezzel szemben egy pincérnő aki a konyhába bevonulva még az ajtót is magára csukta.

Persze lassan már az is jó pontnak számít, hogy egyáltalán van légkondi, ellentétben szinte az összes többi hellyel. Pedig, a személyzeten kívül itt volt vendég szépen, úgyhogy kezdem végkép nem érteni ezt a hozzáállást, bár elfogadni akkor sem tudom, hogy a magyar vendéglátósok fejében még mindig az van, hogy csütörtök (hétköznap) este mindenki rohan haza és a kanapén tespedve bambul a tévére.

A rendelt forró csoki valóban forró volt és majdnem olyan amilyen egy forró csokinak lennie kell. J

Mondhatnám, hogy az egész hely annyira magyar, de tudom, hogy sokan nekem fognak ezért esni, pedig nem negatív töltettel mondom. Egyszerűen kezdem megérteni, hogy vannak nemzetek, például a spanyolok meg az olaszok, akik tudják mi az hogy vendéglátás, és vannak, akik nem. Az is valami, hogy próbálkoznak, de megint nincs benne se érdeklődés, se lelkesedés, van még mit tanulni…

Pandzsáb Tandoori Étterem-Újlipótváros

Kicsit fájó számomra, hogy pont akkor kapok meghívást egy indiai étterembe, amikor nem kis borzalmak zajlanak az országukban. Előző éjjel a CNN élő közvetítést adott a Tádzs Mahal szálloda elleni rohamról, ami kellő képpen fel is zaklatott, nem aludtam “se sokat, se keveset”. Mindezt megpróbáltam elfelejteni és élvezni a társaságot, és nem utolsó sorban az ízorgiát.

Számomra a világ egyik legizgalmasabb konyhája az indiai. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen konyha, ahol ennyi fűszert, gyümölcsöt használnának fel. Az európai ember számára talán ezért is „különleges”, mert néha olyat pakolnak elé, amiről az életében nem hallott. Ha az ember elsőre jár egy étteremben, próbál információt gyűjteni. Erre napjainkban az internet talán a legalkalmasabb. Sajnos a weboldaluk nincsen.

Az étteremhez kisebb akadályversennyel tudunk eljutni, a Vígszínház melletti Pannónia utcába. Apró helyiségbe lépünk be, nem is túl barátságos, nem is túl barátságtalan, a pincér néni halkan, előzékenyen üdvözöl. Már várnak minket, így nem kell asztalt választanunk, de hely az lenne bőven. Letelepedünk, majd megindul az ételválasztási projekt. A többiek, mivel már jártak az étteremben -jómagam még elsőre-, kedvesen segítenek a választásban. Nincs bajom a cirádás betütípusokkal, de ez elég nehezen olvasható étlap volt és hiányoztak a forró teák, ami egy indiai étteremben baromira meglepne, ha nem lenne, viszont legalább lefordították 1 idegen nyelvre.  A Namkin lassi-ról köztudott, hogy sós joghurtital, de talán nem ennyire, mert ez már szinte ihatatlanul sós volt. A pincér hölgy türelmes és segítőkész volt az ételválasztás alatt. Az indiai, sőt az összes keleti konyhában egy valamit nem szeretek…a mazsolát. Bánatomra Ők előszeretettel használják. Problémát azonban nem jelentett, mert az ételeket úgy készítik el, ahogy a kedves vendég szeretné, szóval az étlap itt valójában csak útmutató, kedvcsináló.

Látványosra készítették el a rendelt fogásokat a felszolgált tányéron, így egy elégedett mosoly kúszott végig az arcomon, hogy mégiscsak jót rendeltem. Megfelelő időn belül, bár igazából nem néztem a stoppert. Az rizs sajnos nem volt a kellő hőfokon, szeretem, ha gőzölög az étel, amikor kihozzák. Valóban nem volt benne mazsola J, viszont pótolták finom kandírozott gyümölcsökkel. Borbálának sikerült egy egészben az ételben megfőtt szerecsendióra ráharapni, hogy az Ő arcán mi kúszott végig az leírhatatlan.

Nos, lehetne éppen magasztosabb képet is adni, ennyi csupán szerény dolgozatunk szerény tanulsága.